Átsétálunk a téren, majd egyesek a csomagfelvétel, mások pedig egy bizonyos kétbetűs helység felé veszik az irányt. Én is az utóbbiak közé tartoztam és Belgiumban először e kis helységet terveztem elsőként felfedezni. Az általam eddig felderített három reptér közül ezt rögtön az utolsó helyre soroltam igényességét tekintve, mivel a WC falain és padlóján gyanús eredetű barna foltok és kupacok hagytak neobarokk mintákat, kagylót, csigát és hullámvonalakat formázva. Próbáltam minél hamarabb szabadulni és elfelejteni a látottakat...
Kis csapatunk nem egyszerre jutott a csomagjához, és különböző ütemben jött rájuk a kétbetűs helység felfedezésének vágya is, ezért jó ideig eltartott, míg menetkész állapotba kerültünk. (Ez a fáziskésés később többször okozott problémát, leginkább másnap az EU-parlamentben.) Ezt követően viszont felpörögtek az események, és öt perc múltán már vígan robogott Brüsszel felé a különjáratunk. Felkészültem rá, hogy majd jól szétnézek a buszból, de sajnos az út mindkét oldalát hatalmas fák szegélyezték. Pillanatokra tűnt csak fel egy-egy település a fák között, így mégis csak belehallgattam a fejtágításba Brüsszelről és Belgiumról, jó adag politikával megfűszerezve, ami viszont cseppet sem érdekelt.
Ami mégis megragadt: Belgium időjárása sokkal enyhébb, nincs olyan hideg és nincs olyan meleg sem, mint Magyarországon. Sokkal később sötétedik és sokkal később is világosodik. Az összes autópályájuk ki van világítva, amit még az űrből is lehet látni. Rengeteg Arab bevándorló lakik itt. Fene nagy bűnözés van Brüsszelben, sokkal veszélyesebb, mint Budapest. Vigyázzunk az értékeinkre, és ha megtámadnak és kérik, adjuk át mindenünket akadékoskodás nélkül. Brüsszel bizonyos kerületeit messze kerüljük el sötétben, és a parkokba éjjel ne merészkedjünk egyedül, de még kis csoportban se! Ezzel jól meg is alapozták a hangulatot a másnap hajnali városnézéshez... Persze mások azt mondták, fele sem igaz az utóbbiaknak, és tapasztalataink alapján hajlamos vagyok ezt megerősíteni. Mondtak még sok mindent, de közben beértünk Brüsszelbe, és elkezdődött a fényképezőgépes vadászat a látványosságokra, így azokat már a kutya sem hallgatta.
A város első ránézésre egy hatalmas forgalmi dugó... Meg még másodikra is. Majd szép lassan kezdenek előbújni a látnivalók. "Ott egy szép ház! Ott egy templom! Ott egy Tintin! Ott egy ... izé!" Kevesebb látnivaló van itt mint Budapesten, de sokkal kisebb helyen összezsúfolva. Sokkal kevesebb viszont a szemét az utcákon, még az építkezések környéke is rendkívül tiszta és sehol egy falfirka! Sem a falakon, sem a buszokon, metrókocsikon nem láttam egyetlen graffitit sem. Utcán alvó csövesek persze itt is voltak, de hol nincs manapság. Már épp azon voltunk, hogy leszállunk a buszról és a forgalmi dugót kicselezve gyalog küzdünk tovább, mikor megindult a forgalom, és két forduló után megérkeztünk a szállásunkhoz.
A szálloda, szokatlan technikai vívmányok használatával alaposan feladta a leckét az ehhez nem szokott magyar felfedezőknek. Kaptunk két mágneskártyát és már kezdődött is a tortúra. Előbb nem értettük miért használja olyan sok ember a lépcsőt, és oly kevés a liftet. Nos, a lift működési elve a következő: Mágneskártya a megfelelő oldalával bedug a lift erre a célra kialakított olvasójába. Megvárjuk amíg a zöld lámpa felvillan, majd a megfelelő ütemben kirántva a kártyát meg kell nyomni a megfelelő emelet gombját záros határidőn belül. Volt, aki még jó negyed óra múlva is a földszintet próbálta elhagyni és dühös volt az arra járókra mert azt feltételezte, ők hívják állandóan vissza a liftet, pedig közük nem volt hozzá. Azért büszke vagyok magunkra, mert harmadik próbára megoldottuk a feladványt. Igaz, mi már az új, modern kor szellemiségében nőttünk fel. :)
Kicsit megijedtünk, mikor a szobánk ajtaján egy hasonló kártyaolvasó készüléket láttunk. Szerencsére ez nem volt olyan bonyolult, mint a lift. Inkább az okozott gondot, míg rájöttünk arra, hogyan lehet bezárni az ajtót belülről. Volt ugyanis egy ráfordítható izé az ajtó belső felén, de hiába forgattuk, mindig kinyílt az ajtó ha a kilincsre tettük a kezünk. Aztán jött a felfedezés, ez azért van, hogy kintről kártyával ne lehessen nyitni az ajtót, viszont bentről meg ne tudja magára zárni a balga vendég. Ugyanezzel a módszerrel működött egyébként a földszinti bárhoz tartozó klotyó is, nem kis bosszúságot okozva a technika világában kevésbé járatosak számára.
A szoba roppant apróra sikeredett, és a lifttől, egy labirintusnak is beillő folyosórendszeren át lehetett megközelíteni. A három lépésszer öt lépés alapterületű szoba nagy részét bútorok foglalták el, és ebből volt leválasztva a fürdőszoba is, ami így épp akkora volt, hogy oldalazva lehetett benne közlekedni, óvatosan. A kilátásban nem volt hiba, nagy részét egy lepusztulóban lévő mégis impozáns gótikus templom töltötte be, a maradék részét pedig hangulatos macskaköves utcácska.
Ezután jött a nagy hecc a forgóajtóval. A hotel személyzete szerintem még ma is röhög a hülye magyarokon. Joggal feltételeztük ugye, miután minden kártyával működött, hogy ez is minimum elektronikus és magától működik majd. Odaálltak hát elé... Nem működik. Integetnek az ajtónak. Nem működik. Van-e rajta kártyaolvasó, mert most már rutinosak az emberek mire idáig elérnek... Nincs. Hát ha nem működik, nem működik. Van ajtó, mennek azon. Ahogy várakozunk ott hogy elinduljunk végre az esti városnézésre és a vacsorára, látjuk ám, hogy egy vendég, aki rutinosabb volt nálunk, belép a forgóajtón, megtolja maga előtt, csak úgy saját testi erejével és láss csodát, bejön rajta! Fene látott ilyen modern hotelt, ahol emberi erővel működtetett forgóajtón kell ki-be mászni... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése